Szépérzék

 

1. rész

 

Kedves Olvasó, ebben a témában csupa dörgedelem, ítélkezés, elítélés lesz, erre már az első mondatban figyelmeztetem. Ha mindezek nincsenek ínyére, kattintson át a Kulturálatlanság címszóra.

Az csupa szívmelengető írással lesz telve. Én szóltam.

 

-De Zita! Onnan épp az imént tanácsoltak minket ide, ugyanezzel a figyelmeztetéssel.

-Igen? Tényleg. No, akkor nézzenek át az Ártatlanság menüpontba, ha nem kívánják a kritikus hangvételt. Ott biztos valami kellemes fogja várni Önöket.

-Megyünk is már, egy pillanat. Viszlát!

 

-Halló Zita! Itt vagyunk! Jó volt festeni?

-Nagyon.

-No látod. Lehet ezt így is. Nem kell feltétlenül kínlódni meg pocsékolni. Meg kapkodni.

-Most erről fogunk beszélni?

-Igen. De be kéne mutatnod minket. Még nem ismernek az olvasóid.

-Kedves Olvasóim, bemutatom Önöknek a Múzsákat, akik átvették a képzésemet mindenféle témában. Valóban léteznek, valóban képeznek engem. Már pár hónapja együtt dolgozunk.

Nekem nagyon jó velük a munka, ők nem tudom, hogy vannak velem.

-Jól, Zita. Nagyon fogékony vagy.

-Ezt öröm nekem hallani. Nagy öröm, hogy nem vagyok egyedül. Jó társaságban minden sokkal kellemesebb. Főleg olyan társaságban, ahol nálam sokkal bölcsebb, tapasztaltabb,

megfontoltabb, figyelmes lelkekkel vagyok körülvéve, akik a mesterségüket felsőfokon ismerik.

-Mondd el nekik, kik vagyunk.

-Pontosan nem tudom, de azt mondják, hogy akiket én Múzsáknak hívok, ők azok a lelkek, akik valaha valami nagyon kiemelkedőt alkottak a művészetekben, és ezzel segítettek az embereknek

megemelni a lélektudat szintjüket. Fra Angelico-tól kezdve Bach-hon keresztül mindenki, akik halhatatlant alkottak.

Most megkérdeztem, hogy valóban Bach is segít-e nekem a festésben, és azt mondták, hogy igen.

Mert a szemléletmód a lényeg. Nem csak az, de az nagyon fontos. És szemléletmódot ő is tud nekem sugalmazni, még ha nem is ért a festéshez.

 

-Nagyon kíváncsi vagyok, mikre fog fény derülni.

Csak azt nem értem, miért ért ez a nagy megtiszteltetés. El nem tudom mondani, hogy mit jelent nekem ez a szellemi kapcsolat.

-Azért, Zita, mert annyira vágytál rá.

-Elég csak vágyni erre?

-Nem. De te méltónak is bizonyultál rá.

 

Olyan, mintha mesében élnék. Eddig világéletemben magányos voltam. Pedig nagyon vágytam rá, hogy legyen valaki mellettem, akit ugyanazok a dolgok érdekelnek mint engem, és akitől sokat tanulhatok.

Aki foglalkozik velem, érdeklődik minden iránt, amivel foglalkozom, és kellemes társaság is lenne ráadásul. Most megvalósult ez a vágyam, és nem fog elmúlni soha.

Az ember társas lény, társaságban képes megélni igazán az emberségét.

Az nem számít, hogy láthatatlanok az én társaim. Az számít, hogy reagálnak, segítenek, tanítanak, szeretnek. Foglalkoznak velem. Most megkérdeztem, hogy korábban előfordult-e,

hogy együtt dolgoztunk, de nem. Az Égiekkel igen. Mindig velük dolgozik a művész, mikor valami jól sikerültet alkot. Én Égieknek hívom, ők az angyalok, Isten vagy másnéven Szentlélek, és még vannak

sokan, különböző szinteken.

Persze másokkal is lehet dolgozni, alsó szintekről, téves tudatosságú szellemi lényekkel, vagy kevésbé jó emberi lelkekkel, manapság főleg az ő sugallataikat veszik a művészek.

Ugyanis mi emberek csak azt hisszük, hogy mi alkotjuk a képeinket. Fogalmunk sincs, hogy mennyi mindenki beleszól az alkotásba úgy, hogy észre sem vesszük. Aztán amilyen hatásokra fogékony a

művész, azokra nyílik meg. Hiába is próbálnak meg sokunknak segíteni az Égiek, ha nem egy hullámhosszon vagyunk velük, mert nem törődtünk a lelkünkkel, azt hisszük, hogy az csak úgy elvan

minden gondozás, művelés, fejlesztés, finomítás nélkül. No, hát ezért olyan a művészeti közeg ma, amilyen.

 

A Múzsák csak figyeltek engem korábban, és csóválták a fejüket, szörnyülködtek, mit csinálok én a festékkel, vászonnal. Néha már nézni sem bírták.

-Barbár! - mondták felháborodva.

És ezt cakkumpakk értették az egész modern művésztársadalomra. No nem teljesen az egészre, de ritka a kivétel, mint a fehér holló. Nekem a festő módszeremet, másoknak a képeit nem bírták nézni.

-Ó, az ósdi mesterek! - legyintenének megvetően az ifjú művésztitánok, ha olvasnák ezt az írásomat.

De ez az írás nem nekik van szánva, hanem annak szól, aki érzi, hogy nem egészen áll a

helyzet magaslatán, ami a művészetben kifejtett tevékenységét illeti, és vágyódik rá mint Cézanne a maga korában, hogy valami időtállót, valami valóban értékeset alkosson.

 

És akkor elmondom, hogy működik ez. Részben telepátián keresztül kommunikálunk, részben ingával. Türelmesebb mestereim még nem voltak. Együtt festünk, de csak elméletben. Viszont érzékelhető

a közreműködésük a végeredményben. Nem egyedül az én alkotásaim ezek a képek.

De nem hiszem, hogy a társaságban, közösen elvégzett munkának volna bármilyen hátránya.

Általában régen is így csinálták. Egészen sokan dolgoztak egy festményen.

 

Teljesen félreértették az emberek az individualitás értelmét. Az arról szól, hogy mivel mindenki gyöngébben teljesít valamiben, és sokkal jobban valami másban, hát össze kell fogni, és mindenkinek

abban kell a célban segítenie a többieket, amihez ő ért a legjobban. Nem arról szól, hogy mindent egyedül, még ha rosszul is. Annak nem sok értelme van.

Önmagának az énnek nincs értelme, csak annyiban, amennyiben hozzá tud járulni mások segítéséhez, fejlődéséhez: a cél eléréséhez.

 

Ma, ha a tanár átveszi az ecsetet a tanuló kezéből és belefest a képbe, szinte biztos, hogy csökkent értékűnek éli meg a tanuló a képet, mert nem egyedül csinálta. És idegenkedve fogja kezelni attól fogva.

Számára még nem a kép szépsége, tökéletessége az elsődleges érték, hanem hogy teljesen ő csinálta. Ez ekkor még nem is hiba, mert még csak tanulja a mesterséget. Az a baj, ha ezt a hozzáállását

nem változtatja meg az idő.

No, témánál vagyunk. Miket fogok még írni, nagyon érdekel.

 

Szóval ekkor még minden jó, ha rólam szól. A hiba, a diszharmónia, az ügyetlenség is, mert tanulok általa. De vajon később, mikor már kitapasztaltam a képességeimet, miután felfedeztem, milyen is vagyok valójában, akkor mi a helyzet? A művészetnek az a feladata hogy rólam szóljon?

Érdemes elgondolkodni, engem mennyire hoz lázba egy számomra ismeretlen, érdektelen ember magánélete a fogyatékosságaival.

Csak annyira, amennyire összecseng a saját életemmel, és megértek valamit az ő életén keresztül az enyémből. Rálátást kapok valamire, ami az én életemben is ott van, mint feladat, probléma, jelenség.

Ott kezdődik a művészet, ahol végződik az egyedi és kezdődik az általános. Mármint a témában, nem a megfogalmazásban, szemléletmódban. Ott pont ellenkezőleg. Ott a személyes meglátás számít, az egyéni szemléletmód. Valami olyat tesz hozzá a művész a témához, amitől többé válunk, ha magunkba fogadjuk.

Az általános téma az mindenkit érint. Mindenkit érdekel. Nem, ez nem igaz, még ha jó is lenne, de mindenkit érint, még ha nem is mindenki nyitott rá. De azért csupán ettől nem lesz művészet egy alkotás.

Mindannyiunk lelki fejlődését, finomodását kell előidéznie.

 

Mivel a művészet nem rólam szól, hanem rólunk, és nem értem van, hanem értünk, ezért az égvilágon semmi értelme ennek a féltékenyen őrzött ,,csak én csinálom" hozzáállásnak. Vajon miért alakult ki?

Több oka is van annak.

Egyrészt megoszlott a szépről való felfogás. Régen is voltak ebben viták, de egyetemesebb volt az egyetértés, jobban együtt tudtak dolgozni az emberek.

Másrészt a szerzői jogok bevezetésével nagyon megbonyolódik a csoportosan alkotott képek ügye.

És még ott van a személyi kultusz jelensége is. Hogy mindegy milyen, de a nagy Ő csinálta.

Ezért történhet meg, hogy értéktelen alkotások horribilis árakon kelnek el.

Nem a művészetet fizetik ott meg, hanem a személyi kultuszt. Erre utazik minden galérista. Ezt hívják brandépítésnek. De ennek nincs köze a művészethez, csak az üzlethez és hazugsághoz, és azok a művészek, akiknek ez van a homlokterükben, nem művészetet alkotnak, hanem üzletet és hazugságot. Annak meg nincs léleknemesítő hatása, még ha sokat is hoz a konyhára és irigykednek rájuk ezért a kollégáik.

Az utóbbi két ok nem túl érdekes, mindig is létező dolgokról van szó: a pénzről meg a hírnévről.

De mi lett a szépség fogalmával?

 

Ezt fogjuk megbeszélni a következő írásokban.