Ártatlanság

 

1. rész

 

Kedves Olvasó, ebben a témában csupa dörgedelem, ítélkezés, elítélés lesz, erre már az első mondatban figyelmeztetem. Ha mindezek nincsenek ínyére, kattintson át a Kulturálatlanság címszóra.

Az csupa szívmelengető írással lesz telve. Én szóltam.

 

-De Zita! Onnan épp az imént tanácsoltak minket ide, ugyanezzel a figyelmeztetéssel.

-Igen? Akkor kattintsanak át a Szépérzék címszóra, ha jót akarnak maguknak!

-Onnan is elijesztettek minket!

-Mi a csuda! Tényleg. No, akkor maradjanak itt nyugodtan, és próbálják elnézni, ha nem mindenben egyezik majd a véleményük azzal, amit itt fognak olvasni. Úgy látszik, ítélethozatal nélkül nincs értelmes

eszmefuttatás, és legfőképp: nincs fejlődés.

 

De talán az első megállapítással, amit a napokban írt nekem egy régi ismerősöm, mind egyetértünk.

Azt írta nekem, hogy nem vagyok ártatlan. Nem is szálltam vitába ezzel a véleményével, mert én is így érzem. Viszont előttem áll a pálya, lehet belőlem akár még olyan ártatlan ember is, mint a ma született bárány. Épp csak szót kell fogadnom, és megírnom ezt a cikket. Mert vétkesek közt cinkos aki néma.

 

Hát erről lesz most szó ebben a cikkben. Hogy vajon mit takar az ártatlanság, mennyire kívánatos az, s milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.

 

Erről azonban már olvastam egyet-mást, és magamban is felködlött egy-két gondolat, ezért könnyebb téma lesz, mint elsőre látszik. És segítségem is van.

Kezdem azzal, hogy általában, a hétköznapokban, az ártatlan szót többek közt a szexualitással kapcsolatban szokták használni. Azokat hívják ártatlannak, akik még tudatlanok, nincsenek felvilágosítva,

vagy még megőrizték az érintetlenségüket. Érdekes dolog ez, hogy vajon miért ártatlanabb az, aki még nem tud a szexualitásról, vagy nem volt benne része, mint az, aki igen. Vajon tényleg bűnös dolog ez?

Honnan ered ez az értelmezése a szexualitásnak? Milyen megfontolásból?

Amúgy nem is olyan érdekes, és elég kézenfekvő. Hiszen köztudott dolog, hogy akin nagy felelősség van, az nagyot tud vétkezni, hibázni, akin meg nincs felelősség, az nem tud nagyot, vagy nem is vétkezik

egyáltalán. Márpedig a szexualitás az a családalapítással, az utódnemzéssel függ össze, és az nagyon felelősségteljes feladat. És sok olyan problémával szembesül egy szülő, amivel nem találkozna

egyedülálló emberként. Elvégre egy egész családot kell ellátnia.

És ugyanígy: aki ki van téve a szexualitás kísértésének, a vágyakozásnak, azzal inkább előfordul, hogy enged a csábításnak, és rossz döntést hoz. Márpedig a szexualitás az egyik legerősebb mozgatórugója

a világnak.

Hát ennyiben áll az ártatlanságuk a gyerekeknek. Nem fog rajtuk még a kísértés, és nincs rajtuk általában nagy felelősség. No meg nem rontotta meg őket még a világ. Meg is látszik rajtuk.

Most azonban azon vannak a kultúránk éllovasai, hogy őket is megrontsák, kora gyermekségükben. És ehhez asszisztál sok, úgynevezett kulturált, művelt, intelligens ember.

 

A fentiek értelmében érthető, hogy miért várják el bizonyos vallások, felekezetek a papjaiktól, szerzeteseiktől, apácáiktól a cölibátus fogadalmat.

Egészen egyszerűen könnyebb megőrizni az ártatlanságot úgy. Nem kell eltartani sok éhes szájat, nevelni a gyerekeket, csak önmagáról kell gondoskodnia az embernek. No meg a nyájáról. De az nem olyan felelősség.

Ezért van az elvonulásuk a világtól, ezért nem vesznek rész az általános emberi feladatokban.

Csak épp nem ez lenne eredendően az Istentől kapott feladatuk. Nem azt kapták feladatnak, hogy tegyék le a felelősséget, mentesítsék magukat a kötelező fejlődés alól, hogy elbarikádozzák magukat a világtól.

Inkább azt, hogy vegyenek részt építőleg mindenben, és segítsenek példát mutatni az életükkel.Többek közt abban is, hogy felvállalják a családalapítás bonyodalmait.

Hogy tényleg valami felelősségtől való menekülés is lehet a dologban, azt az is megerősíti bennem, hogy én mindig nehezebbnek tartottam a családalapítást, mint a magányos életet.

A mai fiatal és érett férfiak bölcsek. Nem mindenki, de sokan. Tudják, hogy hogy kell kibújni a feladatuk alól. Hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Segíti őket a mai orvostudomány,

a jog, a közerkölcs, a ma kultúrának nevezett kulturálatlanság. Nem kell ellenállniuk a szexuális késztetésnek, mégis megúszhatják a következményeket, még ha jönne is a baba.

De igazságtalanság, ha csak a férfiakat vádoljuk ezzel, mert a nőkre is igaz ez. Nehéz dolog nőnek lenni. Tudja ezt, aki próbálta. Nem minden nő éli meg a női feladatait.

De ez máskor lesz téma.

 

-Az nem is baj, Zita, mert eddig is több logikai bukfencet elkövettél.

-Mármint én?

-Igen, te. Mindjárt meg is magyarázom, hogy értem én ezt. De előbb talán mutass be a Tisztelt Olvasónak.

-Jó. De ki is vagy te tulajdonképpen? Én sem tudom. Mindig valaki más szól bele a munkámba.

-Én a Vezető vagyok. A régi bölcsek egyike, akik téged teológiára, filozófiára tanítunk.

-No, kedves Olvasó, bemutatom a Vezetőt, aki mindjárt megmutatja a logikai bakijaimat. Előfordul néha velem, hogy tévedek.

 

-Nos, most már rávezethetlek, hol hibáztál. Mondd, Zita, nem úgy működnek az emberek, hogy sokkal jobban értékelik azt, ami számukra elérhetetlen, tiltott élvezet, mint amihez hozzájuthatnak?

-De. Pont így. Ezt magamon is észrevettem.

-No, hát akkor hogyan áll az a mondatod, hogy akik cölibátust fogadtak, azok a kísértések elől barikádozták el magukat?

-Mm. Nem áll sehogysem, elismerem.

 

-Mondd, Zita, szerinted kikből lesz pap?

-Hát akikben elhivatottság van.

-Mire?

-Istent szolgálni az életükkel.

-Istent szolgálni? És mit kíván Isten tőlük? Miből áll a szolgálatuk?

-Miket kérdezel! Imádkoznak, meg imádkoznak, meg imádkoznak, meg esketnek, meg temetnek, meg keresztelnek, meg miséznek. Meg prédikálnak.

-Prédikálnak? Miről?

-Hogy hogy kell jól élni.

-És hogy kell jól élni?

-Hány sorban magyarázzam el neked, mit kívánsz?

-Egy szóval is el lehet.

-Jó. Akkor hát szeretettel.

-És a papok szerethetnek?

-Mire gondolsz?

-Hát képzeld el, hogy van egy csomó fiatal lány a hívők között, vagy özvegyasszony. És mindnek egy férfire van szüksége, egy támaszra az életben, akivel szövetkezve anyává, feleséggé tudnának válni, aki mellett megtapasztalhatják, milyen nőnek lenni, megélhetik a fejlődés lépcsőfokait, amiből nem hagyható ki semmi csupán abból az indíttatásból, hogy megússzuk, anélkül, hogy meg ne sínylené a személyiség. (Nem mindenkinek kell szülőnek, vagy házastársnak lenni, de mindenkinek meg kell élnie, vagy mindent meg kell tennie azért, hogy megélje ezeket a szerepeket, aki ettől tart.)

 

-Nem szerethetnek. Állandó távolságtartásra vannak ítélve, mert kötelezi őket a fogadalmuk.

-Hát van nekik alapjuk arra, hogy szeretetről prédikáljanak, ha ők maguk nem élhetik meg a szeretetet? Mert meg kell parancsolni maguknak? Akik a hitvesi szeretetből semmit nem tapasztalnak meg,

az apai szeretet is csak sejtés bennük, és nagyapák sem lesznek soha?

-De van az általános, mindent felölelő szeretet, én hallottam már róla.

-Igaz, de az Istennek szól.

-Ezek szerint egyedül Istent szeretik?

-Igen.

-És a szeretet az mit csinál?

-Felemel, megvált, megdicsőít, megtisztít...Azt is, aki szeret, meg azt is, akit szeret. Mondd, erre Istennek van szüksége?

-Szerintem nem.

-Szerintünk sem. Mert ő maga a végtelen szeretet. Erre az embereknek van szüksége. Nem Isten felé kéne fordulni szeretettel, hanem embertársaink felé. És akkor meg is érkeztünk a célhoz.

-Vagyis a kiindulóponthoz?

-No, egészen jól ráéreztél már a módszerünkre, Zita. Igen. Most már lehet ezzel elindulni valahová.

-Nem volt egyszerű... Hátha van benne valami logikai hiba.

 

-Mert bennem már elejétől fogva motoszkál a gyanú, hogy valamit tisztáznunk kell a beszélgetés elejéből.

-Mire gondolsz Zita?

-Hogy vajon miért nincsenek kitéve annyira a kísértésnek azok, akik még nem tapasztalták meg a szexualitást?

-Ez a legegyszerűbb, Zita. Mondd, téged nagy kísértés fog el, ha meglátsz egy üveg bort?

-Teljesen közömbösen hagy. De nem azért, mert soha nem ittam még alkoholt.

-Honnan tudod, amíg nem próbáltad? Lehet, hogy nagyon ízlene, és rabja lennél az italnak.

-Jó, akkor nem tudom. De más a helyzet a szexualitással, azt mindenki tudja.

-Hát, ebben bizony nincs igazad, Zita. De ezt majd később folytatjuk, most dolgod van. Várunk vissza!

 

-Már megint itt vagy?

-Nem. Még mindig. Nem szeretem a félmunkát.

-Jó, akkor gyorsan fejezzük be ezt a részt. Zita, nem igaz, hogy kevésbé van kitéve a kísértésnek az, aki még nem próbálta a szexet.

-Szerintem sem igaz. De akkor mi az igaz?

-Hogy személye válogatja. Mind más vérmérséklettel, természettel születtünk. Van, akit addig izgat csak, amíg ki nem próbálta, aztán hidegen hagyja, van aki meg rabjává válik. Van, akit addig nem izgat csak, amíg meg nem tapasztalta. És van, akit soha nem izgat.

Meg persze van olyan is, aki teljesen rendben van, átlagos.

Sok pap, szerzetes, apáca a szexualitás, és az azzal járó felelősség elől menekül az Egyház karjaiba.

Az a téveszme alakult ki bennük, hogy a szexualitás az bűnös dolog, amitől a tiszta ember távol tartja magát. És ez nem kis mértékben az Egyház bűne, hogy ez a nézet elterjedt.

A katolikus hit nevezte el Szűz Máriának Máriát, noha az Evangéliumokban benne van, hogy Jézusnak voltak testvérei. Vajon miért kell annyira nyomatékosítani Jézus fogantatásának körülményeit?

Hisz Jézus mindig azt hangsúlyozta a tanításaiban, hogy mind olyanokká válhatunk, mint Ő, ez nem leszármazás kérdése.

Azzal, hogy túlhangsúlyozták Jézus isteni eredetét, ezt a tanítást halványították el, elérhetetlen magasságba emelve Jézust.

A másik dolog ami ezt a tévedést megerősíti, az az, hogy Jézus nem házasodott meg. De nem azért, mert bűnösnek tartotta a szexualitást, hanem azért, mert a feladatát előbb bevégezte itt a Földön.

A papok Őt ezzel utánozni akarják, noha teljesen értelmetlen dolgot cselekszenek ezzel az utánzással. Sőt, saját fejlődésük, kibontakozásuk útját vágják el ezzel.

Mert a papot a papi hivatásában viszonylag kényelmes élet várja, megtiszteltetés. Esetleg karrier. Dicsőség.

Míg, ha vállalná a családalapítás feladatát, akkor tele lenne megpróbáltatással, kihívással az élete, esetleg kudarccal. És a kudarccal, megpróbáltatással néha együtt járnak a felismerések, és ezektől

fosztja meg magát, mikor a számára kevesebb kihívással járó utat választja.

 

-És mi van azokkal, akiknek mindene a szexualitás? Azoknak kell papnak állniuk?

-Azokat nem fogod rábeszélni erre, Zita.

-Haha.

-Nem viccelünk. Ez egy általános megfigyelés eredménye. Ezt a tapasztalat mondatja velünk.

-És ha mégis?

-Akkor meg megvan a magyarázat, hogy miért történnek a papi kilengések. A szexualitás nagy úr. Manapság az mozgatja a világot. Még a pénznél is nagyobb a hatalma.

-Szerintetek nincs is semmi létjogosultsága az önmegtartóztatásnak?

-Dehogynem. Nagyon is van. De nem ám csak úgy hűbelebalázs módra. Először ki kell tapasztalni, meg kell próbálni, mit jelent számunkra, amiről le akarunk mondani, amivel kapcsolatban szeretnénk

előrehaladást elérni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bűnös dolgokat meg kell próbálni, de a szexualitás az nem bűn. Csak az eltorzulásai.

-Előrehaladást elérni?

-Igen. Mert az emberek személyiségfejlődése érdekében általában nem buzdítani kell őket a szexualitásra, hanem megtartóztatásra biztatni. Bizony, az emberek nagy részének ezt kell megtanulni.

Nem mindenkinek, de nagy részüknek. De csak azok után, hogy kipróbálták, megélték a szexuális késztetéseiket. Mert aztán lesz csak értelme megfékezni, megzabolázni ezeket a késztetéseket.

A szexualitást megpróbálni viszont egy elkötelezett kapcsolatban szabad csak, mert abból gyermek születik jó esetben. És a gyermek fogantatása elől menekülni nem szabad, ha szexuális életet akarunk élni.

Ez az ár, amit le kell róni az élvezetért. Valamit valamiért. Itt előre megkapjuk a jutalmat egy hősies, nemes cselekedetért, mert a gyereknevelést joggal lehet annak nevezni. Aki mindenféle praktikákkal

megúszni igyekszik ezt a kötelezettséget, annak adóssága lesz, ami felhalmozódik, és egyszer számon lesz kérve rajta.

Aki nem akar fizetni, az ne tartson az élvezetre igényt.

De most már menj, mert besötétedik.

-Jó! Megyek!

 

-Már megint itt vagy?

-Igen. Nem szeretném, hogy igazságtalanok legyünk.

-Kivel?

-A papokkal. Apácákkal. Szerzetesekkel. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy nagy részüknek komoly áldozatot jelent a cölibátus fogadalom, és mégis megállják a helyüket a kísértéssel szemben.

-Ebben igazad van, Zita. Valóban így van. Előttük pedig le a kalappal, mert valóban nagy áldozatot adtak/adnak azért, hogy hitük szerint Istent szolgálhassák. De a többiről most már egy szót sem

vagyok hajlandó beszélni. Mars a dolgodra!

 

-No, jöttem dolgozni. De szerintem ez már a

 

2. rész

 

lesz.

-No, Zita, nekiugrunk mégegyszer. Ugyanis tegnap este már megírtad te ezt, csak elrepült. De ez így talán még tökéletesebb lesz csak.

-Jó. Megpróbálom.

-Hát akkor lássunk hozzá. Kezdheted.

-Vigyem végig? Vagy elég leírnom, amire jutottunk.

-Ahogy jön.

-Jó. De előtte megírom, mit hallottam egy ismerősömtől, akivel elolvastattam a cikket.

-Mit hallottál, Zitácska?

-Hát hogy a barátja mesélte neki, hogy nem mindig volt ám ez így, hogy a katolikus egyház papjai nem házasodtak.

-Nocsak! És mi hozta a változást?

-Nem akarták, hogy az Egyház vagyona felaprózódjon.

-Mindig ezek a piszkos anyagiak. De ez már nem áll a mai papokra.

-Igen, ez a régi idők papjaira vonatkozott. A mai papokra meg már az áll, amit mi föntebb megbeszéltünk. Hogy egy részének ez nagy lemondás, ez a cölibátus fogadalom, a másik részének meg védelem és menekülés.

-No, és akkor beszéljük meg, hogy miért jó, ha családos egy pap.

-Mert gazdagabb lesz tapasztalatokban. Mert továbbadja az életet. Mert a gyakorlatban próbálhatja ki, hogy működnek-e azok a tanácsok, amiket a híveinek oszt. Mert egy nőnek hűséges társa, támasza lesz az életben.

Mert megélheti a szeretetet, ami felemel, megvált, megdicsőít, megtisztít. Minden módon gazdagabbá válik tőle az élet, ha ő is aktívan, teremtő módon részt vesz benne, nem csak mint valami kívülálló.

-No, ez mind szép, és manapság vannak is olyan nézetek, amik ezzel egybecsengenek, még egyházi körökben is. De azt is nézzük meg, mi az előnye, ha nem családos egy pap.

-Több ideje van a hívekre, egész életét a szolgálatra tudja áldozni. Kevésbé megvesztegethető.

-És mi akkor a megoldás?

-Hogy minden embernek más élet a megfelelő választás, aszerint, hogy mi számít neki fejlődésnek.

-Aztán beszéltünk mi másról is.

-Tudom. Arról, hogy milyen feladata van a papnak, ami ezeken túlmutat. És azt mondtátok, hogy ők Jézus földi helytartói. És ők szolgáltatják ki a szentséget, gyóntatnak, föloldoznak...

-Igen. És akkor megkérdeztük, hogy mi kell ehhez, hogy valaki megkapja erre a felhatalmazást.

-Én nem tudtam biztosra, de azt mondtam, szerintem el kell végezni a papi szemináriumot.

-És mit tanulnak ott a papok?

-Azt sem tudtam biztosra, de szerintem teológiát, Biblia magyarázatot, egyháztörténetet, szentek életét, latin nyelvet, egyházzenét, liturgiát...

-Ennyi elég is. És ha minden vizsgán, lelkigyakorlaton sikeresen túlvannak, akkor már készen is állnak a papi szolgálatra?

-Nem. Előbb felszentelik őket.

-Anélkül nem pap a pap?

-Anélkül nem.

-És mi a baj a felszenteléssel?

-Hogy nem működik.

-És mi bizonyítja ezt?

-A papi kilengések.

-És mi ebből a tanulság?

-Hogy semmiféle szertartás nem helyettesítheti az élet iskoláját, mert az életben csiszolódik jóságossá, nemessé az emberi lélek. De ez nem azt jelenti, hogy el kell vetni őket, mert segíteni segíthetnek, és szükség is van rájuk. Olyan lelki fejlődés szimbolikus kifejezősédei, amik segítenek a kívánt változás megélésében, elérésében.

-És még?

-Hogy szentséget szolgáltatni nem lehet. Azt megszolgálni lehet.

-És honnan lehet tudni, ki szolgálta meg?

-Azt nem tudom. De nem csupán szemináriumi képzésre, és nem csak felszentelésre van szükség, mert az önmagában senkit nem tesz jóságossá, nemessé.

 

-És tudod, hogy te most ezzel pogány nézeteket vallasz?

-Tudom. Engem máglyára visznek még ezért. De értetek megtettem.

-Értünk?

-Igen. Meg értük. Meg magamért.