Kulturálatlanság

 

1. rész

 

Kedves Olvasó, ebben a témában csupa dörgedelem, ítélkezés, elítélés lesz, erre már az első mondatban figyelmeztetem. Ha mindezek nincsenek ínyére, kattintson át a Szépérzék vagy Ártatlanság címszóra.

Azok csupa szívmelengető írással lesznek telve. Én szóltam.

 

 

És most kezdem.

Ugyan nem sokáig jutottam a latin nyelv tanulásában, de gimnazista koromban önszorgalomból nekiálltam egymagam. Tanultam is egy-két hétig.

Úgy emlékszem, az első mondatok között szerepelt a földművesről is valami, amivel kapcsolatba hozható a kultúra szó. Merthogy a földet művelni kell ahhoz, hogy azt teremjen, ami ki van nemesítve.

És az alkotó termékei is nemesnek kell legyenek ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy kultúrát alkotott az, aki alkotta.

 

A szó eredeti értelme szerint két kritérium kell hogy meglegyen ahhoz, hogy kultúráról beszélhessünk. Nemesnek kell lennie, és műgonddal kell létrehozni.

A műgonddal is már gondok lesznek, én előre látom, de a nemesség meghatározása még annál is nagyobb ellenállást fog kiváltani egyesekből.

Nem hiába. Ugyanis az érzékeny pontok érintése mindig nagy vihart kavar.

 

Úgy látom, nem lesz egyszerű ez a téma, főleg, mivel semmi előtanulmányt nem végezhettem a témában. Már az első bekezdésben alig győztem követni a logikus gondolatmenetet.

De azt mondják, ha a kiindulópont helyes, akkor már van esély, hogy helyes végkövetkeztetésre jussunk. Akkor már az első lépéseket megtettük a helyes irányba.

 

Most, hogy meghatároztuk, én és a Múzsáim, a kultúra szó eredetét, és abból következően a jelentését, sor kerülhet a kulturálatlanság definiálására.

Ez már nagyon egyszerű lesz. Se nem nemes, se nem műgonddal készült alkotás, viselkedés.

Szerintem kész is a cikk.

Nem... azt mondják, hogy nagyot léptünk előre, de vannak itt még bizonytalan pontok.

Olyan dolgok, amin össze fogunk veszni az olvasók egy részével. Lesznek itt indulatok bőven. És nem jóindulatok.

 

Már én is elszontyolodtam, mert az alkotásaim nagy része kiesik a kultúra megnevezés alól, mi tagadás. Mert a vízfestményeim nagy része...

Nem! Azt mondják, hogy nem esik ki a kultúra fogalma alól! Hát akkor valami egészen mást jelenthet a műgond meghatározása, mint amire elsőnek gondoltam.

Az lesz a legegyszerűbb, ha egy kis képelemzést végzünk.

 

.....................................................................................................................................................................................

 

Tükörkapcsolat

 

Tükörkapcsolat 2o21

.....................................................................................................................................................................................

 

Ez a kép megfelelő lesz, hogy megértsük belőle a 'műgond' és 'nemes' kifejezések jelentését. Természetesen magamtól választottam képet, hogy ha ócsárolnom kell, ne sértsek meg senkit.

Ugyanis a műgonddal készített, nemes képeket is lehet ócsárolni. Úgy, hogy egy hazug szó sem hagyja el a szánkat közben.

Ez a képem ugyan pont nem jó példa arra, amit most mondani fogok, de a többi igen, méghozzá arra gondolok most itt, hogy egyszer megkérdezte a nővérem:

én minden vízfestményemet összefirkálom? És mennyi idő kell egy kép elkészítéséhez? Öt perc?

Én csak ültem meghökkenve, és nem is tudtam hirtelen, mire céloz.

 

Hogy lehet azt elmagyarázni, miért nemes egy kép? És miből látszik, hogy műgonddal készült?

Merthogy ez a kép, azt is lehetne mondani, slendriánul van elkészítve. Hisz kimegy a vonalból a festék, halványak a vonalak, összefolynak a színek, van ahol kivillan a papír színe, anatómiailag helytelenül, jelzésértékűen van odarajzolva a nőalak, és így tovább, lehet sorolni a végtelenségig. Hát hol itt a műgond? Hol van ez például Dürer szintén műgonddal készített alkotásaitól?

Gondolná az olvasó, hogy a régi nagyok mégis azt mondják erre a képre, hogy ez megfelel ennek a kritériumnak? Ez vajon nem csak az én elfogultságom?

Ha nem, akkor tudnom kéne megmagyarázni, mit értenek valójában a műgond kifejezés alatt.

 

Most, ahogy nézegettem ezt a képet, rájöttem, mit is jelent a műgond. A lényegest, művészi formába öntve. No, megint cseberből vederbe kerültem. Ki fogja meghatározni, milyen az a művészi forma?

Azt mondják, harmonikusat jelent. Ezek szerint diszharmóniát ábrázolni nem lehet művészi formában?

-Hogyne lehetne, Zita!

-Jó, jó, de akkor hogy?

-Művészi formába öntve, vagyis harmonikusan.

-És látszani fog belőle a diszharmónia?

-Hát persze!

-De miért kell harmonikusnak lennie a művészi alkotásnak?

-Hogy nemes legyen

-És mik a harmónia eszközei?

-Kiegyensúlyozottság, megszerkesztettség.

-És van még a műgondnak valami kritériuma?

-Van. Az anyaghasználathoz passzoljon.

-Másvalami?

-Nincs.

-Biztos? Nem kell hosszú ideig dolgozni rajta? Nem baj, ha kimegyünk a vonalból? Nem baj, ha firkálunk?

-Nem.

-No, akkor megkönnyebbült szerintem most sok művész, szinte hallom, ahogy súlyos szikla gördül le a szívükről. Nem kell úgy alkotniuk, mint Dürer, és hamar sok pénzt szerezhetnek, mert gyorsan

összecsapnak sok alkotást, műgonddal...

-Állj Zita! Miről beszélsz, mondd?

-Csak átéreztem a kollégáim örömét, hogy nem kell alaposnak lenniük, és így hamarabb sok alkotást csinálhatnak, és sok pénzt kereshetnek vele.

-Miért gondolod? Hány ilyen "összecsapott" vízfestményt szoktunk mi együtt elkészíteni egy nap, mondd?

-Hát, egy-kettőt.

-És miért, szerinted?

-Mert többet nem tudok.

-És miért nem tudsz? Nincs időd?

-Nem. Nem tudok úgy összpontosítani már többet.

-Hát erről van szó. Pedig még segítséget is kapsz tőlünk.

-A címről is beszélünk?

-Hogyne. Először is, valld be az olvasóknak, hogy a címeket nem te adod a képeidnek, hanem mi.

-Bevallom.

-Aztán azt is, hogy nem is tudod a címet, amikor festeni kezdesz, sőt, amíg kész nincs a kép.

-Ez is igaz. De szerintem térjünk vissza a témára.

-Témánál vagyunk.

-A műgondnál?

-Igen. Mondd, hogy tudtál volna lényegeset festeni, ha azt sem tudod, mi a téma?

-Nem is festettem értelmesen. Csak húztam a vonalakat, és csináltam, ami eszembe jutott. Még csak nem is gondolkoztam.

-Na látod. És ezt szerinted ki fogja neked elhinni?

-Mindenki, aki ismer. Mindenki azt hiszi, hogy megbolondultam, márpedig a bolondok szoktak értelmetlenül cselekedni.

-Csak nekik nem lesz az értelmetlen cselekedetükből egy szellemes, lényegretörő festmény, művészi kivitelben.

-Köszönöm szépen.

-Meg is vennénk tőled, ha lenne pénzünk.

-Már elajándékoztam.

-Erről jut eszembe, a másik amiben butaságot beszéltél az előbb, hogy azt mondtad, sok pénzt szerezhetnek a művészek a sok műgonddal készített, slendrián alkotással.

-Ez miért butaság?

-Mert szerinted kik vannak többen az emberek közt, a műértők, vagy a laikusok?

-A laikusok.

-És ők megveszik a slendrián képet?

-Nem veszik meg, sajnos. Azt mondják, erre ők is képesek.

-No látod. Nem kifizetődő.

-De nekem szerencsém van. Van mecénásom.

-Igen Zita. No, akkor idáig eljutottunk. Elárultuk, hogy te a mi sugallatainkat fested meg. És hogy nem vagy bolond.

-Ehhez lenne egy két szava az ismerőseimnek is.

-Meghallgatjuk. De nem most. Most tovább kell haladnunk, mert még hátra van az oroszlánrésze a témának. No, hajrá, Zita, ugorj neki.

-Jó. Akkor a műgondot megbeszéltük: harmonikus, lényegretörő, a technikával harmonizáló alkotást jelenti. Most következik a 'nemes' szó meghatározása. Mitől lesz nemes egy mű?

-No mitől?

-Hogy azt mondja rá valaki? Valaki olyan, aki nagy fejes a művészkörökben?

-Haha. Látjuk, hogy próbálkozol az olvasóid kedvében járni.

-Miért? Ki fogja meghatározni, milyen az a nemes alkotás? Nemes viselkedés? Hiszen ízléstől függ, nem? Ez nagyon szubjektív. Mindenkinek más a véleménye ebben a témában.

-Igen, de a vélemény nem egyenlő az igazsággal.

-És ki fogja meghatározni, hogy mi az igazság?

-A szó maga.

-Miért? Van valami eredete ennek a szónak, hogy nemes?

-Igen.

-Mint a kultúrának?

-Igen.

-De én erről nem tudok.

-Gondolkozzál.

-Ilyen későn? Jó. Nemes, ezt azzal szokták ellentétbe állítani, hogy nemtelen.

-Szépen haladsz.

-Csak ebből nem jöttem rá semmire.

-Akkor segítünk. Zitácska, kik kapták meg a nemeslevelet a régi korokban a királytól?

-Akik valami nagy dolgot vittek véghez, gondolom. Például vissza tudták vezetni a családfájukat Ádámig, Éváig. Vagy sok embert megöltek az ellenség soraiból. Vagy sok zsákmányt szereztek harcban másoktól.

-No, látod? Tudsz te, ha akarsz. Szóval valami rendkívülit csináltak.

-Igen, ez a lényege.

-No, hát valami rendkívülinek kell lenni az alkotásnak is, hogy kulturált legyen.

-Rendkívül gusztustalannak, mondjuk?

-Nem. Azok, akik Luciferig vezették vissza a családfájukat, nem kaptak semmit. És azok sem, akik a saját soraikból öltek le sok embert. És azok sem, akik kirabolták a saját népüket...vagy hogy is

van ez? Nem voltak nagyon logikusak régen sem a királyok, de attól még a szó értelmét megfejtettük.

-Nos, ezek szerint nem mindig ugyanazt a dolgot jelentette a nemes cselekedet a korok változásával. Én például nem tartom nemes cselekedetnek visszavezetni a családfámat Ádámig és Éváig, az ellenséget

legyilkolni, kirabolni, zsákmányt szerezni... De a jelentése az azt fedi, hogy valami előrevivőt, nagyszerűt, emelkedett tettet hajtani végre. Valami olyat, amitől többek leszünk.

-No, látod, ehhez kell majd összeszedni az erőd, mert ebben lesznek vitáink sok emberrel. Mehetsz aludni. Holnap folytatjuk. Szép álmokat!

-Köszönöm!

...

-Halló Zita! Van valami gond?

-Van.

-Mi az?

-Hogy azt írtuk korábban, hogy azért kell harmonikusnak lennie a képnek, hogy nemes legyen.

-Ugye? Hát és ez miért gond?

-Mert most másról beszéltünk, nem erről.

-Miért? Nem előrevivő, nagyszerű, emelkedett dolog harmóniát állítani elő a káoszból? Nem többek leszünk általa?

-De. Ha jobban belegondolok...

-Nos? Mész aludni?

-Nem.

-Van még valami baj?

-Van.

-Mi az?

-Nem kéne a fát vágni alattam.

-Mire gondolsz?

-Hogy be akarjátok bizonyítani, hogy nem vagyok bolond.

-És mi bajod van ezzel?

-Az, hogy a bolond emberekre senki nem haragszik. De arra az emberre, aki valamiben különb az átlagnál, arra mind acsarkodni kezdenek. És én valóban bolond vagyok.

-Ne haragudj. Majd jóvá tesszük, ahogy tőlünk telik. Bebizonyítjuk nekik, hogy bolond vagy. Csak most már menj aludni végre, mert holnap is munka lesz.

-Megyek már!

...

...

...

-Jó reggelt, kedves Olvasó! Mi már munkára készen állunk! Kezdhetjük, Zita?

-Kezdhetjük.

-No, akkor kezdjük is. Zita, bebizonyítjuk, hogy tegnap tévedtünk, amikor azt mondtuk rólad, hogy nem vagy bolond. Ma leleplezünk téged. Senkinek nem lesz ezután kétsége, hogy hiányzik pár kereked.

-Már előre félek, mik fognak rólam kiderülni. Csak finoman, módjával, kérlek.

-Jó. Csak finoman húzzuk le rólad a leplet, hogy legyen ideje az olvasónak hozzászoknia a gondolathoz. Kezdjük is. Zita, te milyen zenét szeretsz?

-Klasszikus zenét, vagy úgy is szokták mondani, hogy komolyzenét.

-Semmi mást?

-Semmi mást. Népzenét még esetleg, de azzal úgy vagyok, hogy hozzá kell szoknom.

-És mondd, Zita, miért nem tetszik neked a könnyűzene?

-Mert rútnak, idegesítőnek, ártalmasnak gondolom.

-Figyel a kedves Olvasó? És Zita, minden komolyzene jöhet? Abban nincs neked különbség? Van valami, ami még fontos?

-Igen. Nem mindegy, hogy van előadva.

-És még valami?

-Nem mindegy, mennyit és milyen sorrendben játszanak egymás után.

-Nem kívánsz te sokat?

-De.

-No jó. És Zita, mit szoktál csinálni, ha könnyűzenét hallasz?

-Kellemetlenül érzem magam, és próbálok eltávozni a helyszínről, vagy lekapcsolni a zenét, vagy valami hasonlót.

-És mondd, miért gondolod ártalmasnak a könnyűzenét? Hogy árthat valami, ami csak zene?

-Úgy, hogy rossz mértéket rögzít az emberben.

-Ezt nem egészen fogják érteni az emberek.

-No, amikor hallgatok zenét, akkor dolgozik az agyam. Leköveti, amit hall, idomul hozzá. Aztán, ha nagyon sokat hallok ezekből a zenékből, vagy akár egyszer, de azt erős érzelmi felindulásban,

olyankor a zene mintájára struktúrák alakulnak ki az agyamban.

Belém vésődik mintának. Aztán később, ha zenét hallgatok, előre tudni fogom, mi illik oda, mi várható a zenében. Nem hangról hangra, hanem szerkezetében. Persze érhetik az embert meglepetések, ezt hívják zenei humornak.

De alapvetően a szigorú megszerkesztettség jellemző a zenei alkotásokra. És az előadásmóddal is hasonló a helyzet. Azt is leköveti az agyam, és ott is bejáratott idegpályák alakulnak ki, amire rájár az ember agya.

-Milyen szépen elmondtad. De Zita, mi a különbség a komoly- és könnyűzene közt?

-Hogy a könnyűzenét több ember szereti.

-És vajon miért?

-Ott a nevében a válasz. Mert nem kíván meg túl sokat a hallgatójától.

-És az baj?

-Igen.

-Miért? A művészetnek nem szórakoztató feladata van? Nem azért van, hogy felüdítsen?

-Nem egészen. Szórakoztathat, de nem minden művészeti alkotás teszi azt. A felüdítés az viszont feladata. Olyan, mint egy fürdő, megtisztítja az ember lelkét.

-Miért?

-Mert a művészetnek lélketudatszint emelő hatásúnak kell lennie elsősorban. Az meg mindig megtisztulással jár, és erőfeszítést kíván meg az embertől. A többi a szórakoztatással az vagy megvan, vagy nincs.

-Dehát nem bolondok az emberek, hogy erőfeszítést tegyenek csak úgy. Ahhoz komoly okuk kell legyen, hogy belássák, hogy van értelme. De még egy kicsit beszélni kéne ezekről a bejáratott idegpályákról,

struktúrákról.

-Jó. A kitaposott ösvényen halad az emberek gondolata is, a cselekedete is. A szokásnak nagy hatalma van. Nem mindegy, mihez szoktatjuk magunkat hozzá, milyen sémákat táplálunk be az agyunkba.

Ez automatikusan működik, és utána mindenben befolyásol minket, mert a struktúrákat mindenhol megtaláljuk az életben. És azokat a struktúrákat fogjuk előnyben részesíteni, amik ismerősek, amikhez hozzászoktunk.

A könnyűzene esetében a könnyebb utat a nehezebb helyett, a szórakozást a felelősségteljesség helyett, az idétlent a komoly, emelkedett helyett, a rombolót az építő helyett.

Összemosódnak a határok, nem látjuk tisztán, mitől jó, mitől rossz valami. Nem tudjuk megkülönböztetni a gyöngyöket a mosléktól. Ez van most, ez a helyzet a nagyvilágban nagy általánosságban.

-Nem elég csak tudni, hogy ez a zene rossz, és miután fölismerted, már ártalmatlanná válik rád nézve?

-Nem. Ez a sejtek szintjén is működik, sőt, atomok szintjén is, és teljesen védtelen vele szemben mindenki, akit ér ez a hatás. Az atomok szintjén tudattalan, automatikus, érzelemmentes a hatás, ott az atom szerkezetére hatnak a hangrezgések. A sejtek szintjén már érzelmekkel összekapcsolva, még ha automatikusan is, mert a sejteknek is vannak érzelmei. És külön az embernek is vannak érzelmei, és még tudása is. Nem tudatra gondolok, mert az még a sejtnek is van. A tudat az az érzékszervekre ható ingerek érzékelése. Kicsit helytelenül is használom ezt a fogalmat. Nem lélektudat, hanem lélektudatosság lenne például a megfelelő kifejezés. A tudatosság az már magában foglalja az érzékelt dolgok rendszerezését, értelmezését is.

Szóval visszatérve a témára, hiába tudom hogy ártalmas, attól még ugyanúgy hat rám, mert az érzelem fölülírja a tudást. Ez is automatikusan rögzül. Mondok én példát, amiből talán meg lehet érteni, hogy gondolom. Az osztálytársaim nagyon káromkodósak voltak már általános iskolában is, és ez nem változott a gimnáziumi osztályomban sem. Mindenhol trágár szavakat lehetett hallani.És egy idő múlva be lettem programozva, mint a kutyák Pavlov kísérleténél, hogy megindult náluk a nyálelválasztás a csengő hallatára, ha arra voltak idomítva, hogy a csengő után jön az étel. Bennem is megszólalt egy belső hang, és mondta, ha olyan helyzetet ismert föl, amilyen szituációban mindig hallottam a káromkodásokat. És reprodukálta az indulat halvány mását is bennem, mert ezek a szavak indulatokat hordoznak magukban. Nem volt kellemes érzés, és teljesen ártatlan voltam benne.

 

....................................................................................................................................

 

2. rész

 

Tisztelt Olvasó!

 

A mostani elmélkedésemben szigorú önkritikát fogok gyakorolni. A festés gyakorlata lesz a témám, és a saját eddigi működésemet fogom kivesézni. Magamnak mondom, hogy más is értsen belőle, kicsit ilyen

lesz ez a fejezet. Számomra nagy örömet fog okozni, ugyanis ez valóban már lassan a múlté, amit a következőkben olvasni fognak tőlem.

 

-Hát még számunkra, Zita! Rettenet volt még nézni is. De kezdünk büszkék lenni rád. Még porszívóztál is.

-Igen. Pedig nem szokásom.

-Majd ezután szokásod lesz.

-Valahogy úgy. De most kezdem a bemutatót.

-Bemutatót?

-Igen. Hogy hogyan is festettem én valamikor.

-Jó, Zita, majd üzenj, ha kész vagy. Mi addig inkább itthagyunk.

-Ne menjetek el! Ne hagyjatok egyedül!

-No jó, akkor maradunk. Ha már nélkülözni sem tudsz minket. Majd nem nézünk oda.

-Jó. Kész vagytok? Akkor kezdem.

 

-Látja a kedves Olvasó ezt a szép fehér alapozott vásznat? Milyen szépen feszül a kereten! Nincs megvetemedve. Nincs benyomódva. Ez volt a kiindulópont a festésemnél általában. Ám nem mindig...

Volt, hogy rosszul sikerült az alapozás, és sárga foltos lett a lenolajtól. Kellemetlen.

Vagy nagyon szívósra sikerült, megvetemedett. Vagy lobogott, mert nem feszült rá eléggé a keretre. Vagy átütött a túloldalra a festék, mert sok rés maradt a vásznon eltömítésmentesen. Nem jól alapoztam.

Sajnos ezt a kollégák fogják inkább érteni, nem a laikus olvasó.

És volt, hogy rossz vásznat használtam, merthogy spórolni akartam. Katasztrofális következményekkel járt. Pár évnél nem nagyon fog többet épen megérni. Benyomódik, megrepedezik rajta a festék, lepattogzik...

Pedig a kép nem is sikerült rosszul. Ugye, milyen bosszantó?

Nem mindegy ám, hogy mennyi időre alkot az ember. Érdemes a fáradság, a jó minőség ilyenkor.

 

Nos, a feszítés, alapozás témáját körüljártuk. Nem egyszerű ám az. Szerencsére egy idő után szakkönyvből néztem az arányokat, és betartottam nagyjából az előírásokat.

Fontos dolog ám, hogy a festő saját maga tudjon alapozni magának vásznat. Ugyanis egészen egyedi lesz attól a festménye.

Ez nem csak okoskodás. Én nem láttam még olyan minőségű színt bolti alapozású vásznon, mint ami az én képeimen van.

Egyszerűen más hatása lesz a saját alapozáson az olajfestéknek. Nagyon sokat számít. Én nem szeretem a boltit, habár biztosan nagyon szakszerűen van csinálva. Nekem idegen.

-Zita! Ez eddig nagyon dicséretesen hangzik! Hiszen benned van igényességre való hajlam!

-Igen, de nem nagyon kapott szabad utat eddig. Kellett hozzá mindig egy idő, amíg vettem a fáradságot, hogy alaposan, szakszerűen csináljam a részfeladatokat.

 

De most már áttérhetek az alapozásról magára a festésre. Mert ez eddig csak az előkészület volt. Kellemes izgalom van ilyenkor az emberben, van sok szép fehér alapozott vászna, már csak festeni kell.

-Ahá, akkor most elfordulunk, Zita.

-Jó. Bár annyira igazán nem kell sietni, mert én mindig úgy vagyok vele, hogy elején jó ideig csak bámulom a vásznat, és nem tudom, mit is fessek.

-Nem tudod mit fessél? Akkor miért álltál neki alapozni?

-Hát hogy fessek!

-És mit?

-Nem tudom.

-Látod, ez a bizonytalaság az nem igazán tesz jót ám a kép alakulásának, Zita. Hisz akkor semmit nem lehet okosan csinálni. Hisz akkor csak mész bolondjában jobbra-balra.

-Hát, mi tagadás, azt csináltam. Pocsékoltam az időt, a festéket, festőszert, zsíroldót...

-Bocsánat: mit? Nem egészen jól hallottuk.

-Zsíroldót.

-És az hogy jön ide?

-Hát azzal mostam le a megszáradt olajfestéket a vászonról, ha már megutáltam ami rajta volt.

-Jaj, hallottátok?? Már a fülünket is be kell fogni, gyerekek! Te Zita! Kitől vetted ezt az ötleted? Ki volt az a nagyokos?

-Hát egy kollégától, egy kortárs festőtől. Egy diáktól az egyetemen.

-És a tanár látta, mit csináltok?

-Nem tudom. Szerintem igen.

-És nem szólt rátok? Nem rúgott ki az egyetemről titeket?

-Nem.

-Sajnos nem... Szerinted nem roncsolja szét a zsíroldó a vásznat, az alapozást, mindent? Rettenet. Ide jutottunk!

-Nagyon szégyellem.

-Van is mit, Zita. No nem baj. Ezentúl ilyet nem fogsz csinálni. Szó sem lehet róla.

-És akkor mit csinálok az elrontott képpel?

-Miért lenne elrontott képed?

-Eddig is volt.

-Mert eddig nem velünk dolgoztál. Most már ilyen nem fog előfordulni.

-Hát az nagyon jó lesz. Ki sem mondhatom, milyen elkeserítő, amikor több mint egy évig kínlódok egy vászonnal, nyűg a nyakamon, és már azt sem tudom, mit kezdjek vele.

-Látod? Ide vezet ez a nagy bizonytalanság. Miért megy az ilyen lány festőnek?

-Miért? Olyan rosszak lettek a képeim?

-Hát, meg kell adni, Zita, van bennük valami báj, eredetiség. De igazán több is kitelt volna tőled, ha kicsit megrendszabályoztad volna magad.

-Hát az igaz. Elég slendrián voltam mindig. Ahogy esett, puffant. Nem volt türelmem kivárni, amíg megszárad az olaj, hogy folytathassam a következő réteggel.

-De hisz akkor összekeverednek a színek.

-Hát, az történt. Maszatos, piszkos színek lettek.

-Kinek jó az, Zita? Mert a képnek nem.

-De nem tudtam kivárni...

-Elég baj az.

-Aztán meg nem volt türelmem folyton ecseteket mosni. Ami kezembe akadt, azt használtam, és ez is meglátszott az eredményen, belekeveredett, belepiszkított a színbe.

-Jaj.

-És spóroltam a festékkel.

-Amit elvesztegettél a réven, be akartad hozni a vámon...értjük. Van még valami? Nem hagytál ki semmit?

-De. Beleragadt a fetékbe hajszál, szöszmösz, por.

-Igen, ez gond. Takarítani kell rendszeresen a műteremben, mert különben ez lesz. Ezért porszívóztál te tegnap.

-Igen. Már látom, ezzel együtt kell élnem ezután.

-De az nem olyan nagy ügy, ha naponta csinálod. Hamar beleszoksz.

-De mondhatok valamit?

-Mondjál, Zita.

-Hogy tegnap én nem tudtam, mit fogok festeni. Csak festettem.

-De mi tudtuk, és aszerint utasítottunk téged.

-Tudtátok, hogy én mit akarok festeni?

-Nem, hanem hogy mi mit akarunk.

-Akkor most én vagyok a kezetek?

-Igen, Zita. Egyenlőre ezt gyakoroljuk. Te meg figyelsz. Hiszen ezzel telnek az inasévek rendesen. Az inas figyeli, hogy dolgozik a mester.

-És elég ügyes az én kezem, hogy elégedettek lehessetek vele?

-Nekünk megfelel, Zita. Annyira ügyes, amennyire kell.

 

-Mondhatok valamit?

-Mondjál, Zita.

-Hogy ezek szerint nem a kézügyességem hiányzott nekem, hanem a megszervezettségem?

-Igen, Zita. Csak az. Bár nem vagy az a virtuóz rajzoló, de megjárja. És nem attól lesz jó festő a festő, hogy virtuóz kézügyességgel rendelkezik. Hanem a megszervezettségétől, és a szemléletmódjától.

-A szemléletmódomat is kell fejleszteni?

-Zita, az, hogy te önerőből ilyen képeket tudtál festeni, noha a megszervezetlenséged, meg a kézügyesség hiánya ellened dolgozott, az azt mutatja, hogy neked a szemléletmódod az rendben van.

Az volt a támaszod, az hordta az összes terhet. És az az, amit a legkevésbé lehet formálni már ebben a korban. Neked nagy szerencséd van, Zita. Ami nem megy neked még, azok bepótolhatók, kifejleszthetők. De amiket a következő pár évben fogsz festeni, az még nem a te saját éned, azok még mi vagyunk.

 

-Kérdezhetek valamit?

-Csak nyugodtan, Zita. Úgy tanul a gyerek.

-Meg a felnőtt. Mit takar az a szó, hogy megszervezettség?

-Találd ki.

-Nekem az hiányzott, sőt, még máig hiányzik. Szóval valami olyan, ami nincs meg bennem.

-Jól gondolkodsz, Zita. Bár mára kezd éledezni benned valami.

-Szóval akkor ez az összeszedettséget jelentheti, a tervszerűséget, a célt, a koncentrációt, a letisztultságot, a képességek becsatornázását, felszabadítását, fejlesztését...

-Jól beszélsz, Zita. Van még valami, ami eszedbe jut, ami hiányzik belőled?

-Türelem.

-Még?

-Anyagismeret.

-Célnál vagyunk. Ez az, amit leginkább meg kellett volna tanítaniuk a mestereknek az egyetemen nektek. De nem sokat tudtok róla.

 

-Zita, milyen volt neked úgy a festés, hogy csak szemléleted volt hozzá, anyagismereted nem?

-Pocsék.

-Miért?

-Mert tehetetlennek éreztem magam. Mintha megbénultam volna, nem tudtam azt megvalósítani, amit szerettem volna.

-És ez nem azért volt, mert nincs elég jó kézügyességed?

-Nem. Általában nem az hiányzott nekem. Mert tegnap, mikor festettünk, akkor sem volt jobb kézügyességem, mégis boldog voltam, és szépen haladtam a képekkel.

-Szerinted miért nem tanítottak meg festeni titeket az egyetemen?

-Nem tudom.

-Hát akkor próbáld kitalálni.

-Talán azért, mert úgy gondolták, azzal csak behatárolják a kreativitásunkat.

-És szerinted tényleg az történt volna?

-Szerintem nem. Szerintem akkor kaptam volna csak szárnyakat.

-És lehet, hogy más oka is volt?

-Nem hiszem.

-De volt. Baj van a szemléletmódjukkal.

-Miért?

-Mert ők is már hibás szemléletmódot kaptak a mestereiktől.

-Ez már olyan régi történet?

-Igen.